Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

47 milliós Camaro

Tudjuk, hogy sok év folyamatos értékvesztése után lassan elindul felfelé az öreg járművek ára, de egy közel negyvenéves Camarónak még kell pár évszázad, hogy 250 ezer dollárt érjen. Persze aki vissza akarja és tudja vásárolni egykori kedvencét, most is megad érte ennyit.

Forrás: MTI



John Schnatter legalábbis egészen biztos. 1983-ban adta el 1971-es Chevrolet Camaro Z28-asát, hogy megmenthesse apja Mick's Lounge nevű fogadóját. A kocsiért kapott pénzből 1600 dollárért használt éttermi felszereléseket vett, és a bár mögött pizzasütésbe kezdett.

Egy évvel később nyitotta meg első saját éttermét. Nem ebből az egy vendéglátóipari egységből sikerült megvásárolnia a Camaro mögött látható, meglehetősen tágasnak tűnő otthont (ez John háza), hanem a Papa John's Pizza nevű franchise-hálózatból, amely ma több mint háromezer étteremből áll világszerte.

Schnatter élete azonban nem volt teljes egykori autója nélkül, ezért 250 ezer dollárt, mai árfolyamon számolva mintegy 47 millió forintot ajánlott fel annak, aki megtalálja a kocsit. A flatwoodsi Jeff Robinson megtalálta, így két embernek biztosan nagy boldogságot szerzett az aranyszínű Camaro.

0 Tovább

A parkolás művészet

Nincs annál bosszantóbb, ha nem lehet parkolni az autóval - mert nincs elég hely. Ennél csak az idegesítőbb, amikor a sofőr szerényebb képességei miatt akadozik a parkolás. A külső szemlélő számára mások ügyetlenkedése persze nagyon vicces is tud lenni, de szélsőséges esetben meghökkentő is lehet. Kibickedjünk hát: videós összeállításunkban balfékek és vérprofik mutatják meg, miként lehet összetörni a saját és mások kocsiját, de a kézifékes parkolásból is kapunk néhány leckét.

Ha még bizonytalanok vagyunk a vezetési képességeinket illetően, csak olyan helyen próbálkozzunk, ahol van hely bőven:



A bátrabbak az autó méretével megegyező helyre is beállhatnak. Vagy legalábbis megpróbálhatják.

 

Más nem problémázik ennyit, a legkisebb helyre is könnyedén beáll..

 

Még annál kisebb helyre is.

 

Most pedig nézzük meg, hogyan parkolnak a profik.

 

Ugyan már! Ezt egy hároméves gyerek is megcsinálja.

 

Na, jó. Közkívánatra még egy kézifékes parkolás.

 

És akkor a sok mazsola után a végére egy zseni.

0 Tovább

Kaland és kockázat: az autómosás

Elég néhány csepp eső a poros karosszériára, néhány rossz helyen, rosszkor repülő rovar kocsiorra sült maradványai, és máris oda a tisztaság, a csillogás. Nem marad más, mint az autómosó. Mielőtt azt gondolnánk, ez unalmas, veszélytelen elfoglaltság, nézzük meg autóstársaink kalandjairól szóló tanulságos videócsokrot.

Az első alapszabály: alaposság.





A második: gépi mosóban mosás közben ne nyissuk ki az ajtót.


 

Ha már korábban kiszálltunk, ne szaladgáljunk az autó körül.


 

És ilyenkor is alkalmazzuk a második szabályt.


 

Ha foglalt a mosó, várjunk türelmesen.


 

Türelem, türelem...


 

Figyeljünk a fék, a gáz és a kormány helyes használatára.


 

Hátha most:


 

Különösen makacs szennyeződéseknél nagyobb vízmennyiségre van szükség.


 

Esetleg speciális technikára.


0 Tovább

Lerobbantunk

A nagyszerviz után egy svájci óra pontosságával üzemelt piros Babettánk, ám műszaki állapota sajnos ismét megroggyant. Az eset hátterében túl sok benzin és egy Lamborghini áll.

Fotó: Nógrádi Attila [origo]



A Babetta-guru szépen helyrepofozta a nemrégiben Gyula bácsitól vett motorunkat, amely üzemszerű működéssel hálálta meg a beléfektetett nem kevés pénzt. Sajnos a csehszlovák ipar remeke nem sokáig bírta az intenzív használatot, és egy döntő fontosságú pillanatban adta fel a harcot. Az eset azért is szégyenletes, mert pont egy 640 lóerős Lamborghini Murciélago készültünk legyorsulni, amikor Babettánk úgy döntött, hogy nem megy tovább - még szerencse, hogy egy mozdulattal biciklit lehetett belőle varázsolni.

javascript:open_doc('http://www.origo.hu/galleries/motor/nagykep.html?pic=http://www.origo.hu/i/0908/20090806babetta.jpg',50,50)

A tünetek roppant egyszerűek, ám mégis meghaladják technikai és szerelési ismereteinket, ezért egy kis olvasói segítséget kérünk. A motor beindul, gázadásra azonban lefullad. Mi arra tippeltünk, hogy túl sok benzint kap a henger, amit a vészesen csöpögő karburátor és az olajmasszával borított gyertya is megerősített. A szerencsétlenséget tovább fokozza, hogy a kipufogócső és a dob illesztésnél kifúj a motor. A karburáláshoz, javításhoz való tippeket, ötleteket az auto@origo.hu címre várjuk.

0 Tovább

Ich liebe dich VW

A dán felsőoktatás liberalizmusát nem lehet vitatni. A diákságnak jogában áll kifejezni nemtetszését az órákon, akár a tanárokkal szemben is: kijöhetnek az óráról, elalhatnak, vagy érdekesebb elfoglaltságot kereshetnek laptopjukkal az interneten. A pedagógusok ezt mégsem élik meg kudarcként, netán támadásként, sőt hétvégenként együtt buliznak a hallgatókkal.

Fotó: Gergely János [origo]



Háromhónapos dániai ösztöndíjam során egyedül akkor gondoltam, hogy talán ez még itt is sok, amikor egy unatkozó hallgató, Anders több mint tizenöt teljes, bontatlan blokk Post-Ittel a parkoló felé vette az irányt.

Fotó: Gergely János [origo]

Találomra az egyik tanár kocsijánál megállt, majd módszeresen "bepost-itozta" az egészet. Eleinte inkább csak a pénzszórást és a környezetszennyezést láttam az akcióban, de meg kell vallani, a végeredmény kifejezetten esztétikus lett. Az akciója végén még dicséretet is kapott, mert a mit sem sejtő tanár fuldokló nevetésben tört ki kocsija láttán.

Fotó: Gergely János [origo]

Még több fotó a Post-It hadműveletről a galériában. Kattintson a képre!

0 Tovább

Intruderek természetes közegükben

Németországból Spanyolország észak-keleti csücskéig tökéletes borítású úthálózatnak kell lennie. Pont. Ezt abból lehet legjobban kikövetkeztetni, hogy egy német Suzuki Intruder klub, Barcelonától északra, Roses térségében tartotta nyári találkozóját.

Fotó: Gergely János [origo]



Ahogy korábbi tesztünkből is kitűnik, az Intruder családról elmondható, hogy a rossz minőségi úton nem kényezteti el utasait. Nem is merek belegondolni, milyen lehet a fotókon látható hátsó gumival a budapesti forgatag. Minden negatívum ellenére jól látható az alábbi fotóriportból az a szeretet és sok pénz, amivel ezeket a motorokat átalakították. Kinek a pap, kinek a papné.

Fotó: Gergely János [origo]

Intruderek hosszú sora a képgalériában. Kattintson a képre!

0 Tovább

babetta

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek