Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Rommá törték az 560 lóerős rendőr-Lamborghinit Olaszországban

Tavaly adtunk hírt arról, hogy a bolognai rendőrök nem mindennapi szolgálati kocsit, egy Lamborghini Gallardót kaptak a sportkocsigyártól. A 327 kilométer/óra végsebességre képes kétüléses kocsi elől nem sok szabálytalanul száguldozó tud elmenekülni, és a Lambo a donorszervek szállításánál is nagy segítség (Olaszországban ugyanis ez is a rendőrség feladata).

A gyorshajtók megkönnyebbülhetnek, a szervre várók viszont aggódhatnak: a leállósávban - a képek tanúsága szerint meglehetősen tempósan - haladó rendőrök elé egy benzinkútról kikanyarodott valaki, a Lambót vezető rendőr az ütközést elkerülendő inkább a parkoló autóknak kormányozta a hatóság büszkeségét. A két rendőr könnyebb, az A osztályos Mercedes viszonylag kisebb sérülésekkel megúszta, a Gallardo viszont rommá tört.

Forrás: youreporter.it



0 Tovább

Vörösre festették az életveszélyes utat

Körülbelül 30 centiméter széles vörös csíkot festett fel az M2-es főút közepére - a két fehér záróvonal közé - az Állami Autópálya Kezelő Zrt. A Magyarországon elsőként alkalmazott feltűnő forgalomtechnikai megoldással a súlyosan balesetveszélyes úton két helyen is azt szeretné elérni az útkezelő, hogy ahol nem lehet előzni, ott "háromszor is gondolják meg ezt az autósok" - fogalmazott a cég szóvivője.

Forrás: Állami Autópálya Kezelő Zrt.



Winkler-Virág szerint az M2-esen kizárólag frontális ütközésekből és sávelhagyásból vannak a halálos balesetek. "Rossz helyen és rosszul felmért távolsággal kezdenek előzésbe" - tette hozzá. Idén az első tíz hónapban 32 anyagi káros, hat halálos, kilenc könnyű és nyolc súlyos sérüléses baleset történt a mindössze negyvenkilométeres M2-es autóúton.

A minimális sávszűkítéssel járó feltűnő sávelválasztást Hollandiában látták az autópálya kezelő munkatársai, akik rendszeresen figyelik az egyelőre tesztjelleggel működő, körülbelül kétszer egykilométeres szakaszt, amit részben újra is tábláztak. Ha beválik a megoldás, akkor elképzelhető, hogy más, balesetveszélyes útszakaszokon is felfestik a vörös csíkot. Példaként a déli határszélen lévő M70-es utat említette.

Miközben a gyakorlatban már létezik a sávelválasztó vörös csík, a kormány által szerdán elfogadott, és január 1-jétől hatályos KRESZ-módosítások közé nem került be. Tehát jogilag nem szabályozott megoldásról van szó.

0 Tovább

Működik a nyavalyás, de most túl jól

Hosszú hónapok semmittevése után végre összejött minden: idő, ember, kamera és nem utolsó sorban egy kupac alkatrész, hogy életet leheljünk a garázs sarkában hervadozó Babettánkba. A műtét sikerült, a beteg jól van, sajnos túlságosan is.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Pedig olyan jól indult minden az elején
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)



Visszatekintve az elmúlt egy év babettázására, nehéz megállni egy jótékonyan enyhítő dühroham kitörését, hosszasan szidva egy ma már nem létező ország motorgyártását, de leginkább azokat a lényeket és rokonaikat, akik karbantartás címén minden megtettek azért, hogy szerencsétlen Babettánk csak fémhulladékként legyen értelmezhető jelen formájában. Persze nem próbáljuk, pontosabban nem próbálom a felelősséget senkire áthárítani, annak idején én beszéltem rá a rovatunkat Gyula bácsi piros masinájára, amely akkor még reális döntésnek tűnt - babettás viszonylatban fiatalnak látszott, kevés kilométerrel és azt gondoltuk, hogy némi kis tisztogatás és reszelgetés után a világ összes útja a miénk lesz. Hát nem így történt.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Hiába szimulált jó darabig, végül nem úszta meg a műtőasztalt


A vásárlás előtti újraélesztés és hazahozatal után hamar kiderült, hogy a technikai problémák meghaladják szerény Babetta szerelési képességeinket, így néhány lerobbanás és pontosan ennyi kényszerbiciklizés után egy szervizben kötöttünk ki. Az eredmény egyszerre volt bíztató és elkeserítő. Bíztató, mert Babettánk végre az üzemszerű működés jeleit produkálta, és egyszersmind elkeserítő, ugyanis derék szerelőnktől megtudtuk, hogy a frissen szerzett Babetta meglehetősen hányatatott előélettel és ennek megfelelő műszaki állapottal rendelkezik. Az állapotfelmérés után bátran kijelenthető, hogy a műszaki érzék teljes hiánya keveredett némi barbarizmussal és egy csipetnyi rosszindulattal annak a a lelkében, aki elbarmolta a váltót, össze-vissza fúrta a kipufogót és véletlenszerűen lehegesztett egy-két dolgot a motoron.

Sajnos, a fentiek miatt egy halom alkatrész és a nagyszerviz sem volt elég ahhoz, hogy Babettánk hosszabb ideig tartózkodjon az élők sorában, bár ehhez némi elbizakodottság is hozzájárult: amikor már azt hittük, hogy motorunk egy svájci óra pontosságával működik, kiálltunk gyorsulni egy Lamborghinivel, ami akkora lelki csapást mért Babettánkra, hogy a döntő pillanatban lerobbant és szégyenszemre haza kellett vele biciklizni. Szerencsére a felgyújtsuk vagy megint megszereljük opciók közül a másodikat szavaztuk meg, így motorunk egy újabb esélyt kapva várta az alkatrész-utánpótlást. Olvasóink segítségét is kérve kikristályosodott, hogy a gyárilag is eleve rossz konstrukciónak számító, Jikov-karburátor a leggyengébb láncszem, de ha már úgy is alkatrészbeszerzésre indultunk, lendületből vettünk még egy új kipufogódobot is, leömlővel.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Talán még soha nem kapott ekkora figyelmet ez a szerencsétlen motor


A nemzetek közötti örök barátság gyönyörű példája, hogy az olasz ipar sietett a gyengélkedő csehszlovák technika segítségére, ugyanis az újonnan beszerzett Dellorto típusú karburátoron a Made in Italy felirat ragyogott. A kelet-európai motorokra szakosodott alkatrészboltban nagyon készségesen elmagyarázták, hogy az új karburátort egyszerűen csak fel kell csavarozni a régi helyére, mivel a fúvókák és minden egyéb tökéletesen be van állítva, bolondbiztos. Az autós-motoros rovat munkatársainak - beleértve engem is - meglehetősen korlátolt Babetta-szerelési kompetenciáját látva segítségünkre sietett Bányai Zsolt kolléga, aki amúgy a Videa  ügyeit egyengeti, ha éppen nem Babettát buherál a kedvünkért. A helyszín adta magát: egy steril világos hely kellett, ami nem lehetett más, mint az egyik tárgyaló, amit előzőleg azért gondosan kitapétáztunk a tisztaság védelmében. Rovatvezetőnk a rá jellemző sztoikus világszemlélettel segítette munkákat, és Görbe Nórás, meg tupírhajú, ámde hiányosan szőrtelenített hölgyek képeivel , így adva igazi maszkulin hangulatot az egyébként nem túl barátságos tárgyalónak, és néhány vidám pillanatot az azóta ott értekező kollégáknak.


Nézze meg videón is a Babettánk újraélesztését!

A karburátor le- és felszerelése, minden előzeteses félelmeink ellenére pofonegyszerűnek bizonyult, csupán egy lehegesztett csavar okozott látszólag megoldhatatlan problémát, ám szerencsésen túllendültünk rajta, hogy utána már szinte gyerekjáték legyen lecserélni a kipufogót. Az új karburátor tiszteletére a gyertyát is kicseréltük, amelynek vastag fekete koromrétege árulkodott a régi karburátor gyengeségeiről. A jó kétórás buhera után teljesen érthető izgalommal tuszkoltuk a liftbe a késznek ítélt Babettát egy sorsdöntő főpróbára. Nehéz leírni annak a pillanatnak az örömét, ahogy - némi tologatás és pedálozás után - beindult a mélygarázsban, ráadásul jól érezhetően megtáltosodva. Olyannyira, hogy gyakorlatilag csak teljesen gázon tudott pöfögni, amit nem a fennakadt gázbovden, hanem a karburátor hibás beállítása okozott. És akkor, innentől kezdve megint csak széttárjuk kezünket a drága olvasók felé: tessék nekünk megírni, hol és hogyan tudjuk belőni a Dellorto-karburátorunkat, hogy végre üzemszerűen működjön az az átkozott, ámde így is hőn szeretett Babettánk! Az életmentő leveleket a motor@origo.hu címre várjuk.

0 Tovább

Bombanő és autós üldözés a csehszlovák közúti űrhajó reklámfilmjében

Amikor a Trabantra is éveket kellett várni, a nagypolszki komoly presztízsautónak számított, a Volga elérhetetlen volt, a Csajkáról nem is beszélve - akkor a V8-as, léghűtéses farmotorral hajtott Tatra 603 maga volt a KGST földi űrhajója.

Valószínűleg hosszabb idő telne el, mire az autóipar nagyjait sorolva eljutnánk Hans Ledwinkáig. Pedig az 1878-ban született konstruktőr áramvonalas Tatra autói saját korukban is nagy feltűnést keltettek, így érhető, hogy 1955-ben, amikor a koprivnicei gyárban Julius Mackerle vezetésével nekiláthattak egy reprezentatív limuzin fejlesztéséhez, Ledwinka tapasztalatait is felhasználták.

A T-603-as légellenállási együtthatója csupán 0,36 volt, az ötméteres, hatüléses autó mozgatásáról V8-as, léghűtéses farmotor gondoskodott. 1957-ben indult a sorozatgyártás a három fényszóróról könnyen megismerhető típussal, amelyet 1963-ban váltott a négylámpás, 95-ről 105 lóerőre erősített második, köztes szériának is nevezett generáció, amelyet 1968-ban követett a szintén kissé módosított, elöl még szélesebb, hátul még keskenyebb harmadik sorozat. A T-603-as 1975-ben szűnt meg, alig több mint húszezer darab készült belőle.

Csodálatos jármű, amelyről egy hozzá méltó, vagy tán még csodálatosabb reklámfilm készült, 1962-ben, tehát a filmen szereplő második generáció megszületésének pillanataiban.

 



0 Tovább

Csoki-Porsche Hollandiában

A gelderlandi Porsche-kereskedésben látható év végéig az a vadonatúj 911 Carrera S, amelyet valamilyen érthetetlen okból tejcsokoládéval vontak be

Forrás: [origo]



A művelet előtt az autót műanyag fóliával fedték le, hogy a megolvasztott édesség ne tehessen kárt benne. Összesen 175 kilogramm csokit öntöttek a sportkocsira, a nehézséget az okozta, hogy a lámpáknál stílszerűen fehér csokoládéra volt szükség. Jan Blancke "csokoládéművész" állítólag 1100 tábla csokoládét használt fel legújabb műve megalkotásához.

Forrás: [origo]

0 Tovább

A cicaszemű Transporter

T1-től T5-ig volt gyári állapotban megőrzött vagy restaurált, hobbiautóként kezelt és haszonjárműként használt, személy- és teherszállító, és volt sok tuningolt darab is a Transporter-találkozón - de ilyen csak ez az egy.

Fotó: Féjja Zsolt [origo]



0 Tovább

Így fürdik 1001 lóerő

Megvesz valaki egy 1001 lóerős, 16 hengeres, 4 turbós Bugatti Veyront, aminek az ára körülbelül 1,5 millió euró. Majd nem tesz mást, mint szépen telefonálgatva elgurul az autójával ide-oda. A vezetés közbeni telefonálást persze mindenhol tiltják. Miért pont a kihangosítón spórolt veyronos barátunk?



 

 

Pár napja Texas államban egy nagy értékű ingatlan megtekintése után, éppen telefonjával a kezében vezette autóját a neve elhallgatását kérő tulajdonos, amikor egy buta pelikán alacsonyan repült, és megzavarta a telefonjával babráló sofőrt. Ami ezután történet, az már nem olyan vicces, ugyanis az Egyesült Államok területén használt 15 Veyron egyikét sikerült így tönkretennie. A pelikánnal való ütközést elkerülendő a vezető félrekapta a kormányt, és az útpadkára hajtott, ahonnan egy sós mocsár jó fél méteres iszapos vizébe kormányozta a világ leggyorsabb szériagyártású autóját. Persze a magas sótartalmú iszapos víz sem tehetett jót az egyedi bőrbelsőnek, de a kegyelemdöfést az adta meg a Bugattinak, hogy a sofőrnek nem jutott eszébe leállítani a W16-os motort, ami a mentőegység kiérkezéséig, körülbelül még 15 percig bugyborékolt, majd végleg megállt. A tanulság az, hogy egy szupersportkocsi megvásárlásával automatikusan nem tesz szert az ember remek vezetői készségre és magas autós kultúrára sem. Mivel Amerikában vagyunk, talán pert is nyerhet a tulaj a gyártó ellen, ha a használati utasításban nem szerepel a "Mit tegyünk, ha sós mocsárba hajtunk egy pelikán elől" szócikk.

0 Tovább

babetta

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek