Az e-mailekre nem reagált a Ferencvárosi Közterület-felügyelet, amelynek munkatársai végül több telefonhívás után vették le a bilincset az autóról közel 18 órával az első bejelentés után, de erről sem értesítették a tulajdonost. Érdekesz sztori következik.

Péter autójára szeptember 20-án délelőtt raktak kerékbilincset a Ferencvárosi Közterület-felügyelet munkatársai, mert a menetiránnyal szemben találtak rá a parkoló járműre, ami egyébként gyakori jelenség a kis forgalmú mellékutcában. A kerékbilincsre figyelmeztető cetli mellett egy helyszíni bírságot tartalmazó is állt 10 ezer forintról, tehát duplán büntették, de a kerékbilincs igazából nem is büntetés, annak levételéért ugyanis díjat kell fizetni, ami jelen esetben 11 500 forint plusz áfa, azaz 14 605 forint. Péter csak kora este vette észre az autóján pirosló bilincset, de pont a legrosszabbkor, mert sürgős ügyet kellett volna vele intéznie. Kölcsönautóval oldotta meg a dolgot, és csak késő este jutott el odáig, hogy kérje a bilincs eltávolítását. A cetlit áttanulmányozva úgy döntött, hogy a megadott telefonszám és e-mail cím közül az utóbbit választja, és levélben kéri a bilincs levételét, amelyre - az első bejelentést követően - három órája van az azt felhelyező társaságnak, ez után díjtalan a levétel. Mivel az autó gyakorlatilag a háza előtt állt, Péter azt gondolta, hogy 21-én, egy 0 óra 58 perckor elküldött levél után hamarosan jelentkeznek a közteresek, így reggelre már szabadon mozoghat az autójával. Nem így történt.

Péter a második levelét már délelőtt 11:12 perckor írta, amelyben - több mint tíz óra után - ismételten kérte és sürgette a bilincs eltávolítását, de mivel erre sem reagált a felügyelet, fél egykor felvette a kapcsolatot  a 9. kerületi rendőrséggel, mondván "nem tudja az autót használni, és dolgozni sem tud menni, mert elvileg bármikor jelentkezhet a közterület-felügyelet a leszerelés miatt". A rendőrség egy járőr kiküldését ígérte. Mivel sem a közteresek, sem a beígért járőr nem jelent meg, 14:52 perckor Péter ismét hívta a rendőrséget, amit ezúttal siker koronáz, mert rá fél órára ki is jönnek, és jegyzőkönyvet vesznek fel. A járőr szerint "az ilyesmit telefonon kell bejelentetni, és nem levelezni", de érdemben csak annyi történt, hogy a központon keresztül lekérték Péter és az autója adatait, hogy körözés alatt áll-e. Nem áll.

Péter türelme 17:20-kor fogyott el, ekkor felhívta a ferencvárosi köztereseket, hogy most már jó lenne, ha jönnének, mert az első bejelentéstől 16, a másodiktól pedig több, mint 6 óra telt el. A diszpécserhölgy először nem értette a dolgot, mert "ők nem kaptak e-mailt", majd ő is azzal érvelt, hogy ezt telefonon kellett volna bejelenteni, holott az általuk használt cetlin egyértelmű, hogy mindkét módon lehet kérni a bilincs eltávolítását. Miután Péter felhívta erre a tényre a figyelmét, a hölgy közölte, hogy e-mailt csak reggel 8 és 19 óra között tudnak fogadni (ez az időintervallum csak a fax mellett szerepel az autón hagyott felhíváson) majd amikor megtudja, hogy Péter aznap délelőtt (11:12-kor) küldte a második levelét, kis türelmet kér, és visszahívást ígér.

Innentől kezdve kicsit felpörögnek az események, mert mintegy negyed óra múlva vissza is hívják Pétert és elismerik, hogy ők mulasztottak. A kezelő elmondása szerint 20 percen belül a helyszínen lesznek a kollégák, elkéri Péter telefonszámát, és megkérdezi, hogy mennyi idő alatt tud az autóhoz érni, mert előtte jelentkeznek. Egy óra múlva Péternek már sokadjára fogy el a türelme, és ismét felhívja a diszpécserhölgyet, aki közli, hogy már rég leszedték a bilincset, majd nem érti, hogy miért zavarja Pétert, hogy nem szóltak, hiszen "ezért már úgysem kellett fizetni".

Péter elmondása szerint nem a bírság zavarja, hiszen elismeri, hogy a KRESZ szerint szabálytalanul parkolt az autója, hanem az, hogy az első bejelentés után 18 órának kellett eltelnie a bilincs eltávolításáig, és ez alatt korlátozva volt a szabad mozgásában. Az üggyel kapcsolatban megkerestük a Ferencvárosi Közterület-Felügyeletet (telefonon és e-mailben is), de eddig nem kaptunk tőlük választ.

Három óra múlva ingyen veszik le a bilincset

A kerékbilincs használatát a 55/2009. (X. 16.) IRM rendelet szabályozza. E szerint az autón hagyott értesítésen meg kell adni a felügyelet, és ha van, akkor a közreműködő cég nevét, székhelyét, telefonszámát és elektronikus elérhetőségét, ahol az intézkedés megszüntetése kezdeményezhető. A kerékbilincs eltávolításának bejelentésére 48 órája van az autó használójának, ez után a felügyelet elszállítathatja a járművet, de ennek költségei mellett is felszámítják a végén a kerékbilicset.

Ugyanez a jogszabály írja elő, hogy a kerékbilincs leszerelését a bejelentéstől számított két órán belül kell lehetővé tenni. Lényeges rendelkezés, hogy nem kell a bilincs eltávolításáért fizetnie az autósnak, ha a közterület felügyelet, vagy a megbízott cég egy órával túllépi a megadott kétórás határidőt, tehát, ha az első bejelentés után három órával még mindig bilincs van az autón, ingyen veszik le. Ha csak fél órával lépik túl a kétórás leszerelési határidőt, a díj felét kell kifizetni. Ugyancsak a leszerelési díj felét kell kifizetni abban az esetben, ha az autó használója arra ér vissza, hogy javában bilincselik a járművét.

Egy telefonszám regisztrálásával is megúszható a kerékbilincs költsége

Sokan nem tudnak róla, de a telefonszámunk regisztrálásával is jó eséllyel megúszható a bilincselés. Ennek a jogszabályi hátterét az adja, hogy a bilincs felszerelése előtt az intézkedőknek a járművet ellenőrizni kell a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló törvény alapján vezetett nyilvántartásban. Ha a nyilvántartás tartalmazza az üzemben tartó rövid szöveges üzenet fogadására szolgáló elérhetőségét vagy telefonszámát, akkor egy alkalommal meg kell kísérelni az üzemben tartó értesítését az intézkedés megkezdéséről. Ha az üzemben tartó az értesítésre adott válaszában jelzi, hogy 15 percen belül a helyszínre érkezik, és a járművet eltávolítja, akkor az intézkedést fel kell függeszteni. Ha ez az időtartam eredménytelenül eltelt, az intézkedést folytatni kell. Magyarul, ha egy okmányirodában regisztráltatjuk a telefonszámunkat, és válaszolunk a figyelmeztető sms-re és negyedórán belül a helyszínen vagyunk, nem raknak bilincset az autóra.