"Uram, mielőtt beszáll ebbe az autóba, hadd terítsem le ezt" - közölte egy harmincas, öltönyös Mercedes-alkalmazott az F800 Style nevű tanulmány mellett. Majd a kezében lévő kis textilt határozottan a makulátlanul tiszta cipőm talpa alá fektette.

Forrás: AFP



A Genfi Autószalon óriási kiállítótermeinek több százezer négyzetméternyi padlózatát zömében összefüggő szőnyeg borítja, de még az épület fedett bejáratához is busz szállította az újságírókat a parkolóból, emiatt ha akartunk volna, sem sikerül koszos cipővel beszállni bármelyik autóba. A fenti kis jelenet mégsem volt egyedi, más tanulmányautónál is - ha egyáltalán be lehetett ülni ezekbe - tapasztaltam hasonlót. "Ez nem egy valódi autó" - kért óvatosságra például egy Hyundai alkalmazott, amikor a jövőautójuk műszerfalával babráltam.

Forrás: AFP

Visszatérve a Mercedeshez, textilből az autóban is volt bőven: a műszerfal borítását egy rugalmas anyaggal oldották meg, ami valójában nem is borította a technikát, hanem egy rácsos szerkezetre feszítve lebegett felette. Néhány centire simán be lehetett nyomni a hálót, csakúgy, mint az üléseknél. Közel hajolva az ülő-, vagy a hátlaphoz kiderült, hogy itt is áttetsző textíliák lógnak a levegőben, csak az ülésperem szélein vannak rögzítve, mint egy függőhíd a szakadék két oldalán. Szintén lóg a levegőben a hátsó ülések közötti középkonzol, és az ajtóbelsőkön lévő nagyon szép tikfa borítás is.

A karosszéria érdekessége, hogy a magnéziumból és szénszálas anyagból készült négyajtós kupétanulmány hátsó ajtajai sínen csúsznak hátra, B-oszlop pedig nincs. Az ívek és élek nyilvánvalóan a jövő Mercedeseinek formavilágát vetítik előre. A kocsi méretei állítólag közel állnak a leendő szériaváltozatéhoz: 4738 milliméter hosszú, 1938 milliméter széles és 1445 milliméter magas, miközben a tengelytávja 2,92 méter. A kupétanulmány valószínűsíthetően a leendő új CLS fél kategóriával kisebb testvérmodellje lesz.

Forrás: AFP

Műszaki megoldásairól annyit lehet tudni, hogy konnektoros hibridként egy 109 lóerős villanymotor egészíti ki a 300 lóerős V6-os benzinmotort. Tisztán elektromos üzemmódban 30 kilométert képes megtenni az autó, átlagfogyasztása 2,9 liter. Emellett üzemanyagcellás hajtáslánc is létezik az F800 Style-hoz, amellyel 600 kilométeres hatótávolságot képes leküzdeni a jármű.