Végre a jégautózás örömeit is kipróbálhattam a Mazda MX-5 Ice Race-en, szerencsére nem vallottunk szégyent. Ken Block is megirigyelne. Egyedül egy ausztrál őrült tudod nálam gyorsabban körbeérni, de ő nagyon megvert. Holnap lehet tanulni tőle.

Második napjához érkezett a Mazda MX-5 Ice Race az örök hó birodalmában. Svédország északi részén vagyunk, itt mindennaposak a mínuszok. A helyiek persze megjegyezték, hogy csodálatosan szép időnk van, de ez csak annyit jelent, hogy nem szakad a hó. Otthon is dolgoztam már mínusz tizenöt fokban, de itt valahogy másként üt. Iszonyatosan száraz a levegő, bántja a torkomat. Már éppen azt hittem, hogy csak én vagyok ilyen nyávogós, de a szabad levegőre kilépve szinte minden európai kolléga elkezd köhécselni.

A hidegben ácsorgás közben szépen kiszáradt a szánk, az arcunk. Szerencsére egészen jó téli öltözéket kaptunk, a cipőbe pedig bele lehet szerelni egy olyan talpbetétet, amely a levegővel kapcsolatba lépve felmelegszik, melegen tartja a talpunk.

Busszal jöttek értünk, zötyögtünk vagy 45 percet a pályához, de az igazán megrázó élmény az volt, amikor a főépületből motoros szán húzta szánkón levittek a pályához. Körülbelül egy kilométer volt az út, de közben fájósra fagyott az arcom. Durva ez a hideg.

A helyszín sem akármi: egy befagyott tavon van a versenypálya, minden irányban körülbelül két-három kilométer széles, de 134 méter mély. Állítólag hatvan centiméter vastag jégréteg a teteje, nem kell aggódni. Amikor a bokszutca mellett egy hatalmas repedésre lettem figyelmes, akkor mégis elgondolkoztam egy kicsit.

A svédek mázlisták: egy befagyott tavon mindig olyan nyomvonalat jelölsz ki, amilyet csak akarsz. Multifunkcionális versenypálya. Nekünk ezúttal egy körülbelül 4,5 kilométeres kört találtak ki, 43 kanyarral. Igen, ez nagyon sok, az átlagsebesség pedig elég kevés. Jó mulatság, bár azt az érzést nem feledteti, amikor a Nordschleife vége felé kétszázas tempóban fűzöm le a kanyarokat a dobálós aszfalton. Ez más irányzat, pont ezért erősen tanulni kellett. Szerencsére a megszokott ütemben tudtam haladni, miközben a többieket is igyekeztem hozzásegíteni valami értékelhető idő eléréséhez.

Mit mondjak? A totalcaros Vályi Pista fogékony és ügyes, a velünk egy autóban ülő szlovénok sem rosszak, de ott csak az a srác megy jól, aki ment már jégen szöges gumival, Ladával. A törököket nem értem; ha az ottani újságírók így tudnak vezetni, akkor nagy a gond. Jött egy negyvenes ottani sztár, aki a szabadedzésen annyira lassan ment, hogy még a visszafogott török kolléganője is lenyomta.

Sosem mentem még jégen szögessel, így ez teljesen új kihívás, nem is ment elsőre, bár a kísérletezés elég jól sikerült. Az első edzés mérlege: semmi kaland, ötödik hely.

A második edzés egyben időmérő is volt a szerdai futamra. A törökök kezdtek pár nem túl komoly körrel, majd a kisebb szlovén srác után mehettem. Futottam még négy kört, és beugrottunk a lista elejére. Az oroszok és a belgák nagyon készültek erre a versenyre, volt is fejvakarás, amikor meglátták az időnket. Mielőtt még elbíznám magam, gyorsan jött a kijózanító pofon. Az ausztrálok találtak egy félőrültet, aki egyórás folyamatos körözés árán talált egy tiszta és szinte tökéletes kört. 4,41 lett a vége, nyugodtan mondhatom: teljes Európa utálja érte. A mi 4:47-ünk is kiverte a biztosítékot, hiszen a harmadik idő már 4:49.

Az európaiak közül mi lettünk az elsők, így az első sorból rajtolhatunk. Sajnos a nap vége mégsem lett ennyire örömteli. Miután mindenki ment már, megkértem a két lassú törököt, hogy menjenek még. Egyikük két hajmeresztően lassú kört repesztett, a második végén be is esett a hófalba, majdnem elvitte az időmérés műszerét. Még szerencse, hogy a reggeli eligazításon egyfolytában azt harsogták, hogy a biztonság az első, és az utolsó kanyarban nagyon lassan menjünk, mert ha az időmérést elcsapjuk, akkor vége a mókának. Húsz centiméteren múlott. A török lány ezután már nem is akart menni, ezért a kisebb szlovén beugrott a végére. Egy extrém manőverrel belerongyolt a pálya melletti palánkba, az anyagi kár jelentős: a hűtő beleolvadt a motorba. Állítólag a versenyre kész lesz.

Az első verseny szerda délelőtt 11-től kezdődik, első sorból rajtolunk, jók a kilátások. A lassú embereink miatt így sem számítok jó eredményre, de nem ez az egy dolog aggaszt. Nem értem, hogyan fogunk itt versenyezni: a technikás rész túl szűk az előzéshez, ha valaki előttünk megy, akkor szinte semmit nem látni. A rajt után tehát a hátsók vakon vezetnek majd, ezért külön jó a második rajtpozíció.


Vida János