babetta

Végig esett. Otthon csúnya volt látni a belvízi területeket, de itt, Romániában sem különb a helyzet. Vettünk ma még egy italdiszkontban 60 db feles páleszeket - osztogatni -, nekünk meg marad a literes üvegekben a jó kis házi.

Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!

A határt simán átléptük, láttunk sok kabriót, egylóerőseket, néha kétökröseket. Átmentünk Apa falun is.

Szép hegyek, gyönyörű erdők, szegény falvak és sok sár. Szuper kis hotelünk van: hotel Victoria, Borsa (tulaj nagyon jó fej, és olcsó - minőség király). Ez itt egy síparadicsom - és nagyon barátságos mindenki.

Holnap megyünk tovább: Moldávia, Transznisztria, Ukrajna. Alvás Odesszában, táv kb. 660 km.

A Mekler házaspár kamaszlányai korántsem elviselhetetlenek, a családi cég vezetése nem hagy olyan rengeteg szabadidőt, a kapuzárási pániknak egyelőre nincsenek más jelei, valószínűleg tehát a kalandvágy a legjobb tipp a fentiek közül. Az autózás és az utazás sem áll távol sem Lászlótól, sem Edittől, együtt vagy külön, barátokkal különféle hazai és nemzetközi veteránautós versenyeken, ralikon is rendszeresen részt vesznek, ötödik éve rendeznek saját classic-futamokat, újabban pedig egynapos autós kalandtúrákat is.

Majdnem a Samarát készítették fel a túrára. Végül megúszta

Olaszautó-rajongótól furcsa, praktikus szempontból viszont evidens választás volt a Toyota Land Cruiser, amelyet a két évvel ezelőtti Kaukázus-ralira vásároltak (és hamar össze is szoktak: megnyerték a futamot). Az elsősorban jótékony célú Mongol-ralira viszont nem nevezhettek volna vele; oda 1,2 literesnél kisebb, tízévesnél fiatalabb autókkal lehet jelentkezni. Foglaltak is két helyet még 2008-ban, a barátok azonban visszaléptek, így végül ők sem indultak el. Majd idén - fogadkoztak, a cégnél volt is egy 1,2-es Fiat Stilo, neveztek hát azzal. Klímás, szervós autó, ez nem kihívás - döbbent rá Laci még idejekorán, és másik autó után nézett.

Büszke lesz rá, majd ha visszajövünk Mongóliából - sokkolta a drapp Samara első, idős tulajdonosát Laci - igen, egy Lada lett a B terv. Bár a kisebb, 1,3-as motor van benne, az is nagyobb, mint lehetne, külön engedélyt kellett rá kérni, külön pénzt fizetni, de hát az elhatározás komoly dolog, a pénz meg úgyis jótékony célra megy.

A Land Cruiserrel egyszer már megnyerték a Kaukázus-ralit. A több mint 300 ezres futásteljesítményhez a tervek szerint még 26 ezer jön

Ez sem kihívás - jutott a friss Samara-tulaj újabb felismerésre. Ázsia elhagyatott részein viszonylag ritkák az egymás közelében futó párhuzamos utak, tehát pár nap múlva összeverődik a mezőny, ők meg nem azért neveztek, hogy konvojban autózzanak. - Korábban megyünk. Egy hónappal - döntött Laci, felesége, Edit meg beletörődött. Felelős szülőkként azért meg kell adni az esélyt a hazatérésükre, így a Samara megúszta az átalakítást, a Kaukázus-ralira tisztességesen felkészített, az utóbbi időben tréler húzására befogott Land Cruiser pedig újabb elengedhetetlen felszereléseket kapott. Az alapvetően elpusztíthatatlan technika így, haspáncéllal, csörlővel, terepgumikkal, a magasra vezetett légbeömlővel, a tetőre épített, kihajtogatható sátorral és az ajándékokkal, ember és gép nomád létéhez szükséges kellékekkel megpakolva alighanem a legjobb konfiguráció, ha valaki közúton, két hónap alatt akarja megtenni az Ulánbátorig és vissza vezető, mintegy 26 ezer kilométeres utat.

Az útvonalat egy térképész barát, Schmidt Péter jelölte ki - a tervek szerint 21 országot érintenek 66 nap alatt -, és segített a szükséges vízumok és egyéb papírok beszerzésében, ami európai viszonyokhoz képest szinte emberfeletti feladat. Mongóliába például nem lehet magánautóval behajtani, de sikerült egy korábbi szívesség miatt hálás ismerőst találni, aki szóbeli ígéretet tett, beléphetnek a mintegy tizenhét Magyarország méretű köztársaságba.

Lacitól és Edittől terveink szerint minden nap kapunk majd életjelet, rövid beszámolót és néhány képet a Soviet Asian Quest elnevezésű túráról.

Bekössé! - kezdődött a csajos hétvége. Ketten vezetünk felváltva, a harmadik szórakoztat hátulról, nincs jogsija, de jobb is ez így. Pénteken délután indulunk Siófokra a gyönyörű, 1986-os Volvóval (240 DL, okos, szép, mindent tud), amiben a kilométer-számláló helyett beépített mérföldszámláló nem működik ugyan - pedig direkt nekünk készítettek mérföldes itinert -, a kesztyűtartóban kihajtható tükör figyel gyárilag. Szerelem első látásra, na.

A Volvónk és a többi huszonéves résztvevő

(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

A Volvót könnyű vezetni. Ezt biztosan mindenki tudja, most már én is. Semmi lefulladás, azonnal és finom brummogással jelzi, ha nem teszik neki a sebesség, ami persze elvárható, mert a fordulatszámmérőt nem tartották fontosnak elhelyezni a műszerfalon. Az egyetlen nehézséget az okozta, hogy meg kellett szoknom, az ötödik fokozat a sebességváltó tetején hanyagul elhelyezett gomb és a kuplung szimultán megnyomásával történik négyesben, valamint az, hogy ne a mérföldet nézzem kilométernek. De ment ez is.

Siófokon a kempingben a szervezőkön kívül csak néhány csapat sorakozott fel péntek estére, de így legalább akadt alkohol éppen elég, a készületleneket - a három nő - is ellátták kedvesen. Reggel, a kötelező Balaton-parti kolbász elfogyasztása után bekéredzkedtünk egy szimpatikus fiestás pár mögé, a mérföldszámláló halálára hivatkozva. Akadtak ugyan alternatív ötletek - nézzük a villanyoszlopokat, azok pont ötven méterre állnak egymástól, vagy érzésre meg lehet oldani -, de miután este négyszer tévedtünk el a boltot keresve, maradtunk a biztosabbnak tűnő követés mellett.

Okozott némi fejtörést a feladat

(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Huszonöt huszonéves youngtimerrel indult a hétvégi verseny, mindegyik autó csont nélkül vette a feladatokat, a résztvevők pedig egymást segítették a megállókban váró feladatoknál. Utóbbiakból műszaki jellegű megnyugtatóan kevés, szám szerint egy volt, izzócsere a parkolóban álló Alfa Romeón. Némi leséssel ezt is abszolváltuk. Idén a Somogyi-dombság lankái képesztettek el, visongva örültünk majdnem minden fűszálnak, a napsütésnek és persze a Volvónak.

Mivel gasztroblogger is ült a kocsiban - na jó, övé volt a jármű -, az utolsó feladat (hány pillére van a Völgyhídnak?) előtt csikorgó gumikkal kanyarodtunk be egy méhészetbe, ahol a nőgyűlölő, de viszonylag szolgálatkész méhészt spontán meginterjúvoltuk és vettünk mézet, sokat. Mire végeztünk, számtalan nem fogadott hívás várt a szervezőktől, akik teljesen jogosan megrémültek, hogy éppen a három nő tűnt el útközben, a fiestások tanácstalanul vonogatták a vállukat, az utolsó előtti feladatnál még megvoltunk. Alig pirulva vázoltuk a helyzetet, és némileg zavarban értesítettük a szervezőket, hogy a verseny második napján már hekket tervezünk fogyasztani egy bódéban, a tesztvezetés lehetőségét átadjuk bárkinek.

Csajok és régi vasak - minden férfi álma

(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Az esti retropartin természetesen még részt vettünk - az alfás kérdőívnél oda nem illő megjegyzésekkel hátráltattuk a csapattársakat -, másnap pedig elegánsan integettünk az újabb feladatokra induló autósoknak, most már ismerősként üdvözölve nagy részüket.

A túra tulajdonképpen egy versennyel egybekötött találkozó volt; a szervezők szerelemből állítják össze az útvonalat és a feladatokat, egyre profibban és elképesztően kedvesen. A veterántalálkozók tarifáihoz képest jelképes összegért vidultuk végig a versenyt, amelyen bárki indulhat, természetesen egy youngtimerrel. A vegyes társaságot az autóimádat köti össze, ami a verseny végére hajlamos átragadni a tökéletesen amatőr, dugókon edzett autósra is. Jövőre is mennénk, kéne olcsón saját youngtimer.

Piros és olasz, de mégsem Ferrari. A Siata (Societa Italiana Auto Trasformazioni Accessori) 1926 és 1970 között Fiatokat tuningolt és egyedi karosszériákat gyártott, amikkel részt is vettek a legendás Mille Miglia versenyeken is. A 208S-ből 1953/1954-ben összesen körülbelül ötven darab készült, ami önmagában is érdekessé teszi.

Az autót a Fiat 2,3-as V8-asának 137 lóerősre felhúzott változata mozgatja. Ez önmagában már nem tűnik szédítőnek, de elég ránézni az autóra - tiszta, klasszikus vezetési élményt ígér a kis kétajtós. Pompás állpoatban van, 1991-től nyolc évig tartott a felújítása és megkapta az FIA minősítést is, amivel (bár eddig a konkrét példánnyal nem versenyeztek) nekivághat a klasszikusoknak kiírt ezer mérföldes versenynek is.

A licit június elején zárul, akkor válthat gazdát a történelmi darab. Első tulajdonosa az a Steve McQueen volt, akinek a legendájához az is hozzátartozik, hogy nem csak imádta a sportkocsikat, hanem vezetni is tudta őket.

Erről tanúskodik a Bullit című film részlete, amiben McQueen maga vezeti a Ford Mustangot és győzli le végül a Dodge Charger-es rosszfiúkat.

Csupán a fényszórók feletti indexek és helyzetjelzők lettek nagyobbak, valamint jobban beleolvadnak a karosszériába. Nagyobbak lettek a külső visszapillantók és immár belülről is állíthatóak, az új műszerfalegységen digitális napi- és összkilométerszámláló jelent meg, emellett digitális órát, külső hőmérséklet kijelzőt és feszültségmérőt is integráltak bele.

Erősebbre cserélték a kuplungtárcsát, átdolgozták a fékerő-rásegítést, illetve végrehajtottak néhány módosítást a vízpumpán és az üzemanyagellátó rendszeren, így próbálva javítani az autó megbízhatóságán. Hátul új lengéscsillapítók jelentek meg, így ezentúl kényelmesebb lesz a Niva.