Rossz belegondolni, mi mindenről maradtak le a nyolcvanas években még nem létező mai fiatalok. Csak egy példa a helyzet súlyosságának érzékeltetésére: előfordulhat, hogy a Macskafogó számukra a második részt jelenti, ami után az elsőre már nem kíváncsiak. Mi, akik láttuk, tudjuk, mekkora veszteség ez nekik.

Felelősséggel tartozunk az utánunk következő generációkért. A Babetta nekik csak egy szó, jelentés nélkül. Mi is igyekszünk minél többet tenni azért, hogy megtöltsük e hét karaktert - és a blogot - tartalommal, de nem érhetünk az igazán autentikus források nyomába, amilyen Görbe Nóra és Szikora Robi duettjének házi készítésű videoklip-változata.



Az alkotás láttán-hallatán először az jutott eszembe, milyen jó, hogy a gyerekeknek szánt lemezek közül hozzám csak Halász Judit bakelitje jutott el, a Veszprémi Lindát oly hitelesen alakító színésznő albuma viszont nem. Feltűnt továbbá, milyen újszerű megoldás, hogy a refrén nem csak akusztikus, hanem vizuális értelemben is megjelenik.

Komoly szakblogként persze elsősorban a nyolcvanas évek mopedezési szokásaival kell foglalkoznunk. Bár a gyalogosok belső szerveire vadászó szarvast már kevés Volga hordozta a motorháztetején, azért az akkori utcakép meghatározó Trabantjai, Ladái, Moszkvicsai sem jelentettek kisebb veszélyt a kétkerekűvel közlekedőkre, mint manapság (utóbb említett két példa esetén: sőt).

Ehhez képest komoly bátorság Lindától, hogy a forgalom ritmusánál lassabban, bukósisak és bekapcsolt világítás nélkül mopedezik Budapesten, következetesen a sáv belső felére húzódva. Persze hogy is ijedne meg egy Duna-híd lehajtóján suhanó autóktól az a rendőrkisasszony, aki miután egy IFA majdnem eltapossa a Clark Ádám téren (ahogyan az Emődi Tamástól kapott virágcsokrot), nem fut vissza az őrsre, hanem az út közepén jegyzetelni kezd.