760 kilométert mentünk ma. Végre itt vagyunk Oroszországban. Azt hiszem, elég, ha azt mondom, hogy a ruszki határ volt a legbarátságosabb az úton.
Már nagyon nem megy az agyunk, de durván elmeséljük, mik voltak ma. Úgy kezdődött, hogy reggeli nuku, mert haladni akartunk. Odessza után megálltunk pénzt váltani, és egyből ettünk egy kis friss buktát (káposztást és túróst), még forró volt a tea mellé.
Innen tíz kilométerre útépítés kezdődött, rendőrök figyeltek, és azonnal kértek száz dollárt, amit húszra lealkudtunk. Mutogatott valami radarkardot, amin csak röhögtünk, és megkérdeztük, hány gyereke van, és mennyivel támogassuk a családot. Tovább a kátyúk között, és még vagy huszonöt vám- vagy police control...
Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!
Lementünk a tengerpartra valami csücsökbe, a ruszki határ előtt - hát... Egyszerűen ijesztő volt. Az emberek, mintha 1962-ben lennénk. Igénytelenség mindenhol. Olyan volt, mint Tihany, csak minden, ami szép, hiányzik. A vizet nem is látni a fa- vagy betonkerítésektől, csak akkor, ha bemész valami undorító, lebuj helyre, mert csak így jutni a partra.
Az ukrán határon gyorsan átjutottunk, bár még kiutazáskor is lejmolni akartak - de kemények voltunk utoljára!
A ruszkik barátságosak, mindenben segítenek, mindenki aranyos. Végre eljutottunk Taganrogba, ahol minden hotel tele volt, de leállítottam két fiatal srácot, akik elvittek egy nagyon klassz kis szállásra.
Evés, ivás, alvás. Holnap nem indulhatunk reggel, mert csak 10-11-re érkezik meg a regisztráció - fél nap elveszett.
Korábban: 26 ezer kilométer Ázsián keresztül, kocsival |
Utolsó kommentek