babetta

Reggel a recepciós fiú segítségével megoldottuk a dízelkérdést, újra a feketepiacon vásároltunk üzemanyagot, és felszerelkeztünk két plusz kannával is. Most már száz liter van a tetőn, így egy kicsit biztonságosabb érzés...Tényleg nincs más megoldás: a legtöbb kúton benzin sincs, ha mégis, hosszú sorok várakoznak, de a benzinkutak kb. 70%-a be is van zárva.

A feketepiac virágzik, de a tapasztalatunk pozitív: a megállapodás kötelez, alkudni lehet, viszont nem lejmolnak, és az adott szót betartják.

Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!

Míg Laci az autóról gondoskodott, újra felkerestem a történelmi város ősrégi, gyönyörű utcáit. A déli kapun léptem be a városba, erről az oldalról néhány utcányi ma is lakott, régi ház fogadott a maga nyüzsgő forgatagával. Beljebb haladva ismét elém tárultak a szent város monumentális, lélegzetelállító épületei: mecsetek, minaretek, mauzóleum, hárem épületei.

Mindenfelé gyönyörű mozaikok, fafaragásos kapuk, oszlopok, mennyezetek. Körös-körül múzeumok, melyek a tradicionális kézművesipartól a használati tárgyakon, fotókon, történelmi leírásokon keresztül mutatják be Híva városának történetét.

Utunkat folytatva szépen megművelt területek mellett haladtunk tovább. Termelnek itt gabonát, kukoricát, gyapotot, de még rizst is. Turktul városa után újra csak sivatagos terület amerre a szem ellát.

12.53. Kint 41 fok van, de már nem klímázunk, spórolunk az üzemanyaggal, száz kilométeren három liter dízelt tudunk megtakarítani. Útközben a forróságban arról beszélgettünk, itt igazán ki lehetne használni a nap energiáját, de a próbálkozás jeleit sem láttuk sehol. Míg az alternatív energia előállítása drágább, mint a hagyományos energiáé, jelentős változás sehol sem várható.

Napközben sok új épület és az útvonalunk mellett párhuzamosan épülő autóút mellett haladtunk el. 14 óra felé megálltunk egy út menti fogadó mellett, ahol nagyon finom, de a mi ízlésünknek kicsit zsíros levest, salátát és teát fogyasztottunk. Megismerkedtünk pár útépítő munkással és egy Buharából Hívába tartó moszkvai házaspárral. Oroszul, angolul és kézzel-lábbal folyt az eszmecsere az üzbég gazdasági és politikai helyzetről, illetve megvitattuk, mennyire nem helytálló a nálunk kialakult kép az országról.

Csupa kedves, becsületes, segítőkész emberrel találkoztunk, korruptakkal ez idáig nem volt dolgunk, és reméljük, ez így is marad. A kontrollpontokon is csak mosolyognak ránk, senki nem próbált lehúzni vagy átverni bennünket.

Közben voltak szamarak, vízbe ugráló gyerekek, birkákat szállító Moszkvics, és sajnos egy újabb gumimizéria - most nem kő, hanem csavar volt a probléma okozója.

Estére azért megérkeztünk Buharába.

Utunk a bazárba vezetett tovább - Edit elment váltani, 15 perc után egy szatyor pénzzel tért vissza. A szokásos módon kicsit nyerészkedni akartak rajta, de szemfülesen nem hagyta.

Ezt követte a dízelvásárlási mizéria. Az országban az olajkrízis miatt (leállt a benzin- és dízelgyártás egy hónapja) sok benzinkút be van zárva, vagy ami nyitva van, ott gázt - hisz ez az ő aranyuk -, jó esetben benzint lehet kapni. Nagyrészt benzin- és gázüzemű gépjárművek közlekednek, még a régi benzines ZIL kamionok is gázzal futnak.

Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!

Egy taxist kérdeztünk meg, hol is juthatnánk gázolajhoz, pár telefon után követtük őt egy kútra, ami zárva volt. Szerencsénkre pont arra jött egy dízeles ZIL, akit a Laci megállított. Újabb kérdezősködés, telefonálás, majd a ZIL egyik utasa átült a taxiba, és mutatta az utat a 15 kilométerre lévő faluba. Itt végre a normál ár kétszereséért sikerült tankolnunk, ami teljesen normális, hiszen a dízel hiánycikk.

Érdekesség: kiderült, hogy a taxi vezetője járt már Budapesten, 1986-ban, junior könnyű súlyú ökölvívóként, tagja volt az üzbég válogatottnak. Az úton Khiva felé több esetben megálltunk, hogy próbálkozzunk dízelt venni, de hiába.

Néhány helyen megálltunk az útirány felől érdeklődni. Az emberek nagyon segítőkészek, a férfiak első dolga, kezet nyújtani. A dízelproblémát a határon jelezték a velünk együtt átkelők, de nem igazán hittünk nekik, mi tudatlanok... Egyébként, ha fizetnek valamit, belecsapnak a pénzzel együtt a másik tenyerébe. Így áll az alku.

Khiva felé megálltunk dinnyét enni. Evés közben elbeszélgettünk a termelővel, gyerekekről, családról, munkáról. Itt minden rendben van, szeretnek itt élni az emberek. A cseresznye oroszul is cseresznye, a hús pedig üzbégül "gús".

Khiva város fel elhagyva Urgencs várost egy pontonhídon keltünk át (az új híd most épül), ahol találkoztunk egy bútorszállítóval. Érdekes nem?

Ez a régió mezőgazdaságnak és a turizmusnak köszönhetően folyamatosan fejlődik. Új házak, szép utcák, tisztaság, az emberek pedig szívesen fogadják a turistákat, és többször tapasztaltuk, hogy ránk köszönnek és üdvözölnek.

Első utunk a régi városhoz vezetett, ahol csak kapkodni tudtuk a fejünket a sok csodálatos régi épület láttán. Krisztus előtt 400-500 évvel épült a város, amelyet az idegenvezető előtt a 19. században harminc százalékban kellett restaurálni.

Remek esténk volt egy helybeli pici étteremben. Szerették a hazai pálinkánkat, és táncra is perdültünk.

Próbáltunk aludni az éjszaka, ami nehezen ment. Közvetlenül a határsorompó mellett vertünk sátrat, az este a kamionok hűtőaggregátorainak morajlása mellett telt.

Körülbelül három óráig tudtunk szenderegni, ezután folyamatosan érkeztek az újabb határátlépők. Egy-egy autóban, például Daewoo Nexiába bezsúfolódva hatan, kisgyerekekkel - így aludtak, vagy lefeküdtek a földre, egy pokrócba, a porba. Ami nem egyszerű por, hanem kb. négy centi vastag, és ha belelépsz, konkrétan elsüllyed benne a cipőd.

Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!

Gyönyörű napfelkeltére ébredtünk. A toalett reggel igencsak kimaradt, mert nem volt sehol semmi, csak szemét köröskörül, így csak egy fogmosásra jutott. A többit átvittük Üzbegisztánba, ahol útközben legalább egyedül lehet az ilyen dolgokat elvégezni.
 
A határátkelő hét helyett fél kilenckor nyitott. A kazah oldalon a sorompós, a kezelő, a finánc, a passcontrolos, majd a másik sorompós - mind pénzt várt, hiába. Az üzbég oldal előtt, a senki földjén óriási sor állt, az említetthez hasonló körülmények között. Várták az útlevélkezelést - beragadtak a két határ közé -, embertelen körülmények között, se vissza, se előre. Képzeljetek el egy kismamát a csecsemőjével...

Megpróbáltunk előremenni, és megtudakolni, mi az aktuális teendő ezen a határon. Ezúttal szerencsénk volt. Biztos szimpatikusak lehettünk nekik, és soron kívül elkezdődött a procedúránk. Editnek egy két négyzetméteres helyiségben, tizenkét férfiszagú sofőr között kellett intéznie a dolgokat, akik már a lincselés határán álltak.

Én addig a kocsiban vártam illetve szórakoztattam a körülöttem állókat. Nálam is akkor vált forróvá a helyzet, amikor a sorompós előreintett, és angolul kezdett nekem segíteni. Beindult az autóregisztrációs procedúra, ahol szintén mindenki nagyon készséges volt. Szóval az ügyintézés lassú, mert semmi infrastruktúra, de minden vámos szorgalmas, és ebben a szisztémában nem is lehet felgyorsítani a menetet.

Háromórás ügyintézés után végre üzbég földre léptünk, és újra élvezhettük a sztyeppe és a tevék nyugalmát. Újabb 350 km - nekünk ez durván öt óra, mert néha tök jó az út - az autó fogyasztása nagyjából 15 liter. Dízel sajnos ritkán van itt, úgyhogy mindenhol megállunk, és próbálkozunk a tankolással. Ha van, akkor kb. 150 forintnyi az ára. Pénzt váltani a bankban nem lehet - mindenki a bazárba küld, ahol feketén váltanak. Nem vicc, a nemzeti bankból küldtek a bazárba! Valószínűleg ez az élni és élni hagyni üzbég filozófia.

Az Aral-tó medre kiszáradt, sajnos a hajók a tavon elsüllyesztve innen 200 km-re vannak, így hát nem mentünk el odáig, mert nagyon fáradtak voltunk, Laci fejfájása kihatott a napra. Hatra értünk Nukusba, ami egy rohamosan fejlődő nagyváros. Tisztaság és víz jellemzi az utcaképet. Érdekesség, hogy itt egy turista nem tud minden hotelben megszállni, csak az arra kijelölt helyeken. Így találtuk meg a mi kis szállásunkat is. Jipeg joli - ami azt jelenti, selyemút. Klíma, egyszerű, de tiszta szoba, kaja és ráadásul wifi is van.

Kaja után meglepetésként kopogtak az ajtón, hogy ereszt a gumi az autón! Hála isten még időben vették észre, és köszi, hogy szóltak. Felfújtam a kereket, míg a helyiek idehozták a gumist, és felfújt gumival lábon, este fél tízkor elmentünk egy háború előtti műhelybe, ahol az emberek backgammont játszottak, és a fecskék fészket raktak a mennyezet alá!

A szerelést három ember 15 perc alatt megoldotta ókori gépekkel és emberi erővel. Gratulálok, ilyen szakembereket szívesen alkalmaznék én is! Amúgy a képen látható késpenge alakú kő volt a gumiban.

Tízre újra a szállodában, kint még mindig 36 fok - brutális a klíma. Jól aludtunk, most reggeliztünk, és megyünk a bazárba a "bankba". A mai terv: Khiva.

A Goodwood Fesztiválon már megszokhattuk, hogy évről évre láthatunk furcsaságokat, de idén a Cummins standján igazán nagy örültséget láthatott a közönség. Egy régi Austin Minit szétvágtak, majd beletoldottak sok-sok métert. Hogy miért volt erre szükség? Csak azért, mert beleraktak egy hajómotort.

A Cummins Mini 18 hengeres motort kapott, amely összesen 78 literes. Tizenkét turbófeltöltő lélegezteti az erőforrást, amely összesen 3500 lóerő leadására képes, tehát jóval erősebb, mint egy Bugatti Veyron. A forgatónyomaték sem semmi, 13771 Nm-t mértek, de ezt is már 15000-as fordulatszámon.  Igaz, a motor nem szívesen pörög kétezres fordulatszám fölé.

Csak a motor közel 3,5 méter hosszú, több mint 1,6 méter széles és majdnem 2,5 méter magas, az össztömege körülbelül 11 tonna. Ebből az egy adatból az is kiderül, hogy a Mini mégsem büszkélkedhet csodás menetteljesítményekkel, hiszen a tömege katasztrofális.

Laci állítása szerint kazasztán a Land Cruiserek országa, persze csak benzines V8-as fut. Annyi van belőlük, mint máshol a Ladából.

Reggeli után elindultunk, megnéztem a tegnap kihagyott mecsetet és főteret. A mecset új építésű, gyönyörűen faragott fakapukkal, a belső tér egyszerűséget és tisztaságot sugároz.

Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!

Az út a sztyeppén át vezet, kétoldalt kiszáradt sós medrek. Megálltunk egy falu közepén, igazi 21. századi kis ABC, mellette még a régi boltocskák öreg nénikkel, ahol választék nincs, de mindenki nagyon aranyos. Az egyik ilyen boltban vettünk krumplis és húsos lángost, az újban pedig egy isteni kenyeret, és folyékony kenyeret, amit útközben el is fogyasztottunk. Mennyei volt. 42 fok van. Kár, hogy nem a Samarával jöttünk...

Utunk során főleg tevéket láttunk, de a mocsárvidék közelében kecske, ló, tehén is volt. Délután 4-kor értünk Beynauba, Rixos hotelt akartunk keresni, de ebben a városban ilyen nincs, ami meg van, az nem igazán jött be, inkább tovább mentünk, és a sátorban alszunk.

Megtankoltunk az összes kannát, és tovább indultunk az Aral-tó felé. Az út nagyon gáz - 30-cal tudunk haladni.

Találkoztunk egy francia és egy német toyotás csapattal - minden volt náluk, szerintem még egy szerelő csapat is fel volt kötve valahova.

A határra 19.30-ra érkeztünk, ahol közölték velünk, hogy majd holnap reggel 8-kor nyitnak.

Nincs itt semmi, csak por. Abból viszont jócskán. Kinyitottuk a sátrat, előkaptuk a kaja-piát, és írjuk ezt a néhány sort. Este 11 van, és még mindig 38 fok. Ez ma nem lesz egyszerű.