babetta

A Simson márka 1856-ban született Németországban, azonban a legendás motorok "csak" 1896-ban kezdtek el születni. A KGST miatt hazánkban is rendkívüli népszerűségnek örvendtek az S50 és S51 modellek a nyolcvanas években, ezek mind a mai napig futkároznak boldog gazdáikkal a hátukon. A német egyesítés és a fal leomlása után a gyár életében is új korszak következett. Újraindult a "madár széria" (Spatz - veréb, Star - seregély, Sperber - karvaly, Habicht - héja), új prototípusok készültek, és ami a cikk szempontjából a legfontosabb, továbbfejlesztették az S51-es modellt, s megszületett a cikk sztárja, az S53-as modell.

A simsonozás egy életérzés, nyílván senki sem az óriási teljesítmény vagy a sebességhajhászás miatt vesz Simsont (bár előfordulnak ilyen gépállatok), és majdnem minden motoros társam egy ilyen csodával kezdte benzingőzös kétkerekű pályafutását. Nézzük is hát ezt a régi világból érkező, ám modern dizájn alá bujtatott modellt!

A kép alá S53-galériát rejtettünk. Kattintson!

Zavarodott pillantások után nyilvánvalóvá válik a motor kettőssége. A külcsín nagyon is tudatosan, néha már-már túlzottan is azt harsogja, hogy egy a régi S51-nél sokkal modernebb járgánnyal van dolgunk. Viszont ha a belső értékeket, úgymint a menetteljesítményt, a motort és alkatrészeit nézzük, már nem találunk oly sok vagy jelentős különbséget a nagy öreghez képest. Nézzük is meg alaposabban a külsőt. Legszembetűnőbb az új, szögletes lámpabúra. Hát mikor először megpillantottam, meg kell valljam, én  is elbizonytalanodtam, és csúnyának gondoltam. Talán a '90-es évek krosszmotorjaihoz lehet hasonlítani, és idővel meg lehet szokni, sőt én már teljesen bele is szerettem. A szögletesség a benzintanknál is utolérhető, egyszer egy benzinkutas meg is kérdezte, honnan szereztem rá ilyet, mert annyira nem hasonlít a régi S51-eséhez.

Az új idők szele érezhető az akksinál is, tartófedele fém helyett már műanyagból készült. A kilométeróra már a régi, néha fel lehet fedezni egy-egy fordulatszámmérős példányt, de ez nem alapfelszerelés. Az enyémen, ahogy a többin is, egy márkajelzés és a keverékarány tündököl. Szólnék még a nyeregről, ami szerintem kifejezetten kényelmes, de legalábbis bírja a gyűrődést. A bácsi, akitől vettem, csak arra használta, hogy egy faluból egy héten egyszer bejöjjön a városba (ez kb. 60 km oda-vissza), és én is mentem már vele öt emberrel a fedélzeten, mégis rendkívül jól bírja a gyűrődést. Ha pár lépést hátrébb állunk, és az egész látványt befogadjuk, akkor alapvetően egy konszolidált, modern kis városi cruisert látunk.

Simsonosok ismerik a beindítás szent rituáléját (benzincsap-szívató-rúg-rúg-rúg-gyújtás-rúg) és már pöcörög is az 50-es kis szívecske. Nagy brummogást ne várjunk, igazi szívhez szóló kis kétütemű szívdobogást hallat paripánk. Fontos azonban, hogy immár sokkal pontosabban, zabolázottan, kiszámíthatóbban, egyenletesebben jár az erőmű a régi modellekhez képest. Kuplung behúz, aztán a négyfokozatú (a régiek csak háromfokozatúak voltak) váltót berakjuk egyesbe és indulunk is. Ledobni nem fog magáról, de kellemes kis húzóereje a fordulatszám növekedésével együtt szépen nő. Kettő, három, négy, és hamar el is érjük a végsebességet. Ami kb. 70 km/óra, de ilyenkor barátunk már igen szenved, úgyhogy vegyünk is vissza a főtengelykímélő 60-ra, amivel aztán a világ végéig is elmehetnénk.

Elmehetnénk, ha a tank nem fogyna ki. Viszont a nyájas olvasóközönség nehogy azt higgye, hogy ez olyan gyakran előfordul, a tank ugyanis 8+1 literes, és ennyivel még 250-nél is több kilométert megtehetünk. S mivel a világvégéig nem juthatunk el (már csak a tankolási kényszer miatt sem), biztosan meg kell majd állni. Ekkor találkozunk a Simsonok legnagyobb gyengeségével, a fékekkel. Bizony ezek a régi dobfékek nem teljesítenek valami fényesen. Még az első fék is eléggé vajpuhán fog, a hátsó pedig még ezt is alulmúlja. Egy városra tervezett motornak pedig rendkívül jó fékekre lenne szüksége, a sok kiguruló labda, lelépő néni, motorost nem észrevevő, lenéző autós miatt. Érdemes tehát a fékek karbantartására pénzt és időt fordítani. A tompított és a fényszóró fényereje a kivilágított városba megfelelő, hosszabb utat éjszaka azonban ne tervezzünk vidékre.

A motort leállítva elgondolkodunk ezen az ellentmondásos vasparipán. Városba tökéletes, csak szürcsöli a benzint, a forgalom tempóját tartja, elfér bárhol. De miben lett jobb és több a nagy öreg klasszikus S51-eshez képest? Érdemes-e egy S53-ast venni a nagyapja helyett? Egyáltalán van-e létjogosultsága a mai japán és nyugati robogókkal teletűzdelt világban egy NDK-s alapokkal rendelkező motornak? Ha racionálisan nézzük, akkor nem igazán, maximum az árát tudjuk felhozni a robogókhoz képest előnynek, minden más ellene szól. De akkor hogyan találhatunk ma is ennyit belőle az utakon? Úgy, hogy az emberek ritkán gondolkodnak racionálisan, a szív nagyobb úr, sokan vesznek egyet, hogy újraélhessék gyermekkorukat, s ma is rengeteg apuka adja át féltett kincsét serdűlő fiának, hogy ő is felfedezhesse a szabadságot, amit egy motor nyújthat csak. Látni persze rengeteg szép felújított darabot is, és tuninggépekkel is gazdagodik a körkép. És én miért vettem? Az első pár pillantás után nagyon is meg lehet szeretni ezt a vasat, és a tény, hogy sokkal megbízhatóbb a felmenőjénél is. Aki érez magában némi vonzalmat a retró kismotorozás iránt, de emellett nem akar a szerelőhöz járni túl gyakran, annak tökéletes választás egy Simson S53 Habicht.

Nem tudjuk pontosan, hogy a minél zökkenőmentesebb és gyorsabb levélforgalmi szolgáltatás feltételeiről, az elsőbbségi kézbesítés rekordjairól, netán a tendervesztes postásrobogó és Mr. Bean kapcsolatáról értekeztek ebben a hangulatos borozóban péntek délután a kecskeméti postások, de mindenképpen jó látni, hogy egy olyan csapat felel üdvözlőlapjaink, bankszámlakivonataink és egyéb magán- vagy hivatalos leveleink célba juttatásáért, amely még munka után is együtt, igazi közösségként tölti idejét, poharát.

Gyermekkoromban, amikor a nyugati kocsik egyre erőteljesebben kezdték tépázni a Volgák és a 2107-es Ladák rangját, a nyári vakáció tíz napját Ausztria egyik eldugott falvacskájában töltöttem. Hamar hozzászoktam, hogy a "leghitványabb" autó a Corsa és a Fiesta, de a különlegesebb típusokat azért alaposan megnéztem. A viszonylag rövid idő alatt kétszer is láttam autószállító kamiont, az egyik vadiúj BMW-ket, a másik pedig egyéb típusok mellett friss Porschékat cipelt. Arra gondoltam, hogy ilyen rakománnyal tömény élvezet lehet a kamionsofőri munka. És nem tudtam megállni, hogy eljátsszak a gondolattal, mi lenne, ha lepottyanna egyik kocsi nekünk - fél Újpest csodájára járna!

Azóta sok idő eltelt, a nyugati autók teljesen megszokottá váltak - ma már meg sem tudjuk számolni, hány BMW-t látunk naponta, a Porschék után sem feltétlenül fordulunk meg, és ahogy idősödünk, álmodozással is egyre kevesebb időt töltünk. Nemrégiben azonban eszembe jutott a közel húsz évvel ezelőtti ausztriai szituáció. A május végén rendezett győri Audi-kiállításról tartottunk hazafelé, amikor az autópálya külső sávjában két klasszikus formájú fenék ragadta meg tekintetemet: egyik egy első szériás Jaguar E-Type-hoz, a másik egy AC Ace-hez tartozott. A döngös angol gépek egy Alfa Spiderrel, két Jaguar XK-val, egy Triumph TR3-assal, egy Porsche 911-essel és egy azonosítatlan angol roadsterrel osztották meg az autószállító fedélzetét. Fél percen belül megpillantottam a kamion párját; ez csak hét kocsit cipelt, és itt már kisebbségben voltak a szárnyas csavaros, küllős keréken álló brit sportautók: Volvo Amazonból, Porsche 356-ból, Austin-Healeyből, C1-es és C2-es Corvette-ből, valamint két Jaguarból állt a szállítmány.

Az M1-es főváros felé tartó oldalán néhány pillanatra úrrá lett rajtam a közel két évtizeddel ezelőtti hangulat. Persze a sofőröknek nyilván ugyanúgy nem jelentett élményt veteránokat szállítani, ahogy Hansnak BMW-t vagy Porschét. És ugyanúgy nem pottyant le nekem egy autó a rakomány végéből. Sebaj, hamarosan elkészül az 1975-ös Zsigulim. Az is veterán, az is szép, és ma már az is ritka. Lassan az is akkora feltűnést kelt, mint egy Jaguar...

Milyen szokatlan szerkezet, mondhatnánk. Pedig nem sok híja volt, hogy hasonlót kapjanak a magyar postások. (Nemsokára részletes tesztben számolunk be arról, mit vesztettek.)

És itt van a teljes Mr. Beanes akciójelenet is, sajnos nem túl jó minőségben, de a lényeg így is átjön: gumiarcú angol hősünk menthetetlenül idióta.

Eddig sem volt idegen az arany a Mercedes-Benztől - gondoljunk csak a nyakláncokon vagy fülcimpákon csüngő aranycsillagra. De ez új. Nem volna nagy kaland kis aranyfestékkel összemázolni a jó kis 190-es egyébként gyári dísztárcsát, de itt nem erről van szó. A kép tanúsága szerint ezt bizony fújták, gondosan ügyelve arra, hogy a közepén szűz maradjon a krómcsillag. A végeredményt remekül kiemeli az optikai kerékjárat-nagyobbítás, amelyek a sárvédőívek feketére festésével sikerült elérni, kár, hogy így a lökhárító vége beleér a sötét felületbe. Az ajtó első sarkánál, a fényezés alatt már nyalogatja a rozsda a fémlemezt, az autó ettől eltekintve youngtimer Mercedeshez képest jó állapotú.

De mi lóghat a belső visszapillantó tükrön?

Nagyobb csillagért kattintson!